Forog a kerék

Sokféleképpen szoktunk segíteni. Abból adunk, amink van. De mi van akkor, ha elfogyik? Megtörténhet ez velem vagy veled is?!
Most egy olyan családon szeretnénk segíteni, amely eddig sokszor segített a szükségben lévőkön. Lemondott dolgokról, hogy másoknak legyen. Sok időt töltött azzal, hogy bátorítson, segítsen, Krisztushoz vezessen gyereket, felnőttet. Megnyitják otthonukat ( ami nem túl nagy, számukra is éppen csak elég) szegény hajléktalanok előtt is. Ezt minden nap tenni nem könnyű és nem is lehet az, hiszen mindennap 8 gyerek kér ételt, ölelést, szeretetet. 7 Saját és egy elveszett, aki ennél a családnál lelt otthonra .
Na itt van most szükség egy használt autóra, ami segítség lenne a napi dolgok végzésében és abban is, hogy továbbra is eltudjanak jutni más rászoruló emberekhez. Egyedül nem lehet ezt megoldani, de együtt, hiszünk benne, hogy lehetséges. Ha szeretnél segíteni, most megteheted. Itt nem csak egy nagy család terhe lesz könnyebb, hanem az általuk látogatott, támogatott, mély szegénységben élő embereken is tudunk általuk segíteni. Fontos az is, hogy az eddigi megkezdett munkát, családlátogatásokat tudják folytatni, de arra is sokszor kell az autó, hogy az alap élelmiszerek eljussanak valamivel a szegényekhez. Ezt a munkát eddig a saját autójukkal végezték, önkéntesen. De sajnos annyira elromlott, hogy nem lehet, s nem is érdemes már megjavítani.
Ha szeretnél adni, szívesen segíteni, most megteheted. Bankszámlaszámunk a következő: RO33 RNCB 0221 1194 6136 0001, deschis la BCR SATU MARE, beneficiar Asociatia Noua Speranta Satu Mare, CUI 27751247 vagy akár személyesen is átadhatod adományod. Tel.: 0743-171616.
Segíts, hogy együtt segíthessünk!