Fókuszban

A barátságok meghatározóak. Neki is volt. Gondolt egy nagyot és merészet, és elmesélte a barátjának. Tetszett. Támogatása nem csak a tetszésnyilvánításban mutatkozott meg, hanem konkrétumokban.

Elment, és megkérdezte a nagyfőnököt. Tudta, hogy nem szabad elcsüggednie a nagyfőnök hozzáállásától. Újabb ötletek, együtt ötleteltek. Jó érzés, hogy alakulnak a dolgok. Kértek, hogy adhassanak. Kinek? Azt még nem tudják, de az biztos, hogy gyerekek. Olyanoknak, akiknek kell az, hogy rájuk is gondolt valaki. Van ilyen gyerek? Még nem tudják. De ha az Isten ad nyulat, ad majd bokrot is.
És adott…. Egy telefon, pár e-mail. És minden adatott. Lett gyermek, nem is annyi, amennyire gondoltak, hanem kétszer annyi. Lett mit adni. Lett kinek adni. És ők szervezték és élvezték a folyamatot, a megvalósulást. És a gyerekek örültek. A számok megmondhatják, hogy hány gyerekben gondolkozhatunk, de vajon tényleg ez számít? Én azt hiszem az 1 ugyanolyan sok, mint a 10, a 100 vagy az 1000. Az öröm nem mérhető, de jó látni. Visszahat. Jézus azt mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni. Mikor gyermek voltam ezt nem így gondoltam, de ma, felnőtt ként már én is ezt élem meg.
Köszönöm, hogy ott lehettem, hogy lássam én is más munkájának a gyümölcsét. Olyan gyerekek, akiknek a mindennapjait megkeseríti a betegség vagy az árvaság, odajöttek, énekeltek és mosolyogtak. Adtak nekünk olyasmit, ami elveszíthetetlen.
És mindez azért, mert Andi és Hajni gondoltak egy nagyot és merészet.